Szabadon mint a madár?

Hihetetlen mi minden történt! Kezdem ott, hogy csütörtök este néztük a The Madness of King George című filmet a summerschoolban, kosztünös film again... Aztán átugrottunk a másik helyre, ahol szintén csüt este lehet ingyen filmet nézni, kicsit késtünk, de egy hihetetlen jó filmre estünk be, a Crash-címűre. Nagyon tetszett az egész hangulata, mindenképp meg fogom nézni újra, szerintem ez Péternek is nagyon fog tetszeni, ha majd hazamentem megnézzük együtt :)

Az izgi dolgok akkor kezdődtek, mikor vége volt a filmnek, még mindenki a hatása alatt volt, mikor megtudtam az Orsitól, hogy ingyenes Wales-i utazást fognak sorsolni azok között akik feliratkoznak. 7 helyet. De végül 9embert sorsoltak ki, és én voltam a 8dik!! Hihetetlenül örültem ennek a váratlan szerencsének, mndták, hogy öltözzünk túrázáshoz, de hát nem sok ilyen cuccom van itt, szóval farmerba bújtam, felvettem egy hosszú ujjú pólót, az ujjatlan szürke pulcsimat, hogy rálógjon a derekamra, a vastag narancssárga hollandiás pulcsit, és az enyhén átázó széldzsekimet, és bíztam a napsütéses jó időben :)

Az indulás reggel 4kor volt, úgyhogy már 11kor lefeküdtem, pedig nagyon lett volna kedvem bulizni menni, meg fáradt is voltam egyszerre, de nem nagyon bírtam aludni, mert valami riasztó újra és újra beindult... nagyon bosszús voltam, hogy kihagyom a bulit, és még aludni sem tudok.. de végül elaludtam, és magamtól felébredtem 3kor, így bőven volt időm lezuhanyozni, felöltözni, berakni az ásványvízet, meg a puffasztott rizs szendvicset és a két almát, meg az extra ujjatlan polót, ha véletlenül meleg lenne (az angliai időjárás kiismerhetetlen...).

Idóben odaértünk a talihelyre, és lassan befutott a többi ember is, meg a busz, megismerkedtünk a vezetővel (Bob) meg az itteni diákokkal, akik velünk jöttek, majd bepattantunk a buszba, és nekivágtunk a 4órás útnak észak-Wales-be.

A társaságban volt egy cseh csajszi, aki már régebb óta itt tanul, ás valamiért nem volt fáradt, így folyamatosan dumált és röhögött, mindezt persze fejhangon, és senkire nem volt tekintettel, pedig azért az emberek nagy része szeretett volna még egy kicsit aludni az út során. Köztük én is, de szerencsétlenségemre pont mellette ültem... esélyem se volt. Egyszer, mikor már épp elaludtam volna, akkor a mögöttem ülő sráccal kezdett dumálni, ami azt jeletette, hogy félig hátrafordulva az én fülembe ordított! Na ez volt az a pont, amikor megkértem, hogy próbáljon kicsit halkabban beszélni, szóval onnantól kezdve volt esélyem aludni. Jól is esett!

8 felé érkeztünk meg Wales hegyei közé, a táj gyönyörű volt, bár a megállások mindig elhúzódtak, szóval majdnem fél 10 volt, mire elindultunk fel a hegyre. Nagyon örültem, mert kezdetben az eső csak néhe szemerkélt, és úgy tűnt, száraz bőrrel megússzuk a dolgot. Hát nem így történt. Az út az elején nagyon meredek volt, aztán kicsit lankásabb, majd a teteje újra meredekebb, megspékelve viharerős széllel a gerincen, ahogy másztunk a csúcs felé. Ahogy egyre feljebb értünk egyre jobban esett, és egyre rosszabbul esett 20 percenként megállni, mert akkor mindig nagyon lehűltem. Úgyhogy a második ilyen után úgy döntöttem, hogy megállás nélkül folytatom az utat, különösen mert láttam, hogy James, az egyik angol srác is folyamatosan halad felfelé nem sokkal előttem. Nemsokára utól is értem, és ketten beszélgetve folytattuk az utat. Felértünk a gerincre, dacoltunk az erős széllel, és megbeszéltük, hogy nem állunk meg, mert nagyon hideg van, és jobb lenne mielőbb valami meleg védett helyre érni, mert ilyesmi nem volt fenn a hegyen, csak lent a városban.

Mikor felértünk a csúcsra egy rövid megállás után visszaindultunk, hogy mihamarabb leérjünk a városba. 10 perc után találkoztunk össze a csoporttal. A vezető nagyon mérges volt ránk, hogy elszakadtunk a csoporttól, és mondta, hogy vissza kell emnnünk velük, mert együtt kell maradnia a csoportnak... hát nagyon kiborultam, hogy vissza kell mászni, meg ilyenek, de azért bírni bírtam a terhelést, az érzelmeimet is sikerült visszafolytani, szóval visszamásztunk, majd kb 15 perc fotózkodás után indult végre le a csoport. Ekkor a James-szel és az Orsival látványosan sokkal jobban haladtunk, így Bob azt mondta, hogy menjünk nyugodtan előre, de várjuk be őket a hídnál. Ezután nagyon jó volt, tök jól haladtunk lefelé, és a szeles ösvény helyett a vasúti sineken haladtunk (a vonat=fogaskerekű nem járt éppen mostanában) és náhol még futottunk is, és nagyon jól esett haladni a meleg "shelter" felé lent a városban. Eddigre már minden ruhám vizes volt a bugyimat is beleértve, a farmerom állandóan le akart esni, a kezeim annyire meg voltak duzzadva, és el voltak gémberedve, hogy amikor megáltem wc-zni, akkor nem bírtam szinte kigombolni a farmerom, aztán pedig hosszan kellett küzdenem, hogy visszagomboljam, meg persze állandóan húzogatni, hogy ne essen le rólam teljesen. Hamarosan elértük a hidat, ami alatt természetesen süvített keresztül a szél, semmi menedék nem volt.

De ott kellett bevárnunk a csoportot, mert megígértük, és nem akartuk, hogy aggódjanak, és azt hidjék elvesztünk. Kezdetben próbáltunk ugrálni, majd összebújtunk 3an, így próbálva egy kis meleget csiholni, de nemsok minden lett belőle, de azért jókat kuncogtunk, meg James élvezte, hogy két lány öleli :) És vártunk, és nagyon fáztunk, és kérdezgettünk mindenkit, aki jött lefelé, hogy láttak-e egy csoportot... aztán egyszercsak jött két lány a csoportból, akik lehagyták őket, és egy angol párhoz csatlakozva úgy döntöttek, hogy lemennek a hegyről, és nem várnak a csoportra. Na ez volt a nagy vízválasztó, majdnem én is lementem, de végül maradtam. Újabb összebújás, várakozás, aggódás, kérdezgetés, összebújás, nagyon fázás, reménytelen várakozás után végre megérkezett a csoport. Ők is átfázva, mert kicsit eltévedtek, de az semmi volt ahhoz képest, amennyire átfagytunk mi, a 40 perces várakozás alatt. De akkor szerencsére ahogy reméltük Bob elengedett minket, megköszönte, hogy megvártuk őket, mert ha nem lettünk volna ott, akkor nagyon aggódtak volna, és mondta, hogy majd lent a parkolónál találkozunk. Hát ez nagyon jó hír volt, futólépésben megindultunk 3an le a hegyről, és hamarosan beértük azokat, akik elhaladtak addig mellettünk, köztük a két lányt is az angolokkal, így az út utolsó szakaszát velük tettük meg. De kellemes beszélgetéssel telt az egész út, nagyon jó volt! Meg végre egy angollal beszélgetni :)

A városkába érve a kedves angolok útbaigazítottak minket, és nagy nehezen megtaláltuk a wc-t, ahol én rácuppantam a kézszárítóra, és próbáltam megszárítani a ruháim egy részét, meg előbányásztam az ujjatlan polómat, kicsit emgszárogattam, majd felvettem, kicsit megszórogattam a pulcsijaimat, főleg a rövid ujjú szürkét, meg a narancssárgát is, meg kicsit a kabátot, és így ültünk be aztán egy kávézóba (Coffee pot), ahol forró teát ittunk angol múdra, és arról beszélgettünk, hogy a James Japánba megy angolt tanítani ősztől, és hogy ott milyen a versengéshez való hozzáállás, és akkor mondta, hogy a sok külföldi miatt, aki angliába jön dolgozni, az angoloknak nagyon kell versengeniük a munkalehetőségért. Amúgy tényleg hihetetlen sok külföldi él itt, mondhatni nehéz eredeti angollal összefutni akár buliban, akár utcán, akár egyetemen. El tudom képzelni, hogy érinti ez őket...

Mialatt a tea (angol módra :) ) felmelegített minket, addig a többiek is leérkeztek, így átöltöztünk a busznál (már akinek volt váltás ruhája) és elindultunk keresni egy pubot, ahol van tűz, aminél melegedhetünk. Találtunk is egyet, beözönlöttünk 14-en csurom vizesen, átfagyva, fáradtan és éhesen. Szinte mindenki levette a cipőjét, és ott szárítgattuk őket a tűznél, a személyzet kicsit furcsán nézett ránk... Meg itt is birtokba vettük a mosdót, hajat szárítottam a kézszórítóval, meg próbáltam a nadrágomat és a zoknimat szárazabbá varázsolni (kevés sikerrel). Majdnem mindenki ivott egy teát, vagy evett levest, Bob evett egy hamburgert, de a felét meghagyta, azt az egyik srác eltakarította utána, addigra már majdnem fél 8 volt, amikor útra keltünk hazafelé. (Eredetileg 5kr indultunk volna, hogy 9re hazaérjünk, de hát ez nem jött össze...) A hazaút nagyon hosszú volt, iszonyatosan fáztunk, nagyon hosszúnak tűnt, szinte végtelennek. Egyedül az volt jó, amikor a James-szel filmekről és zenéről beszélgettünk.

Éjfélre értünk haza, hullafáradtan, összefagyva.... először levakartam magamról az összes ruhát, majd elmentem zuhizni és hajatmosni, mjad hajszárítás után behanyatlottam az ágyba, de a nap eseményei még sokáig dübörögtek a fejemben.

Egy kellemes 9és fél órás alvás után keltem reggel. A délelőttöt azzal, töltöttem, hogy próbáltam a Petit levadászni, hogy visszaszerezzem a mosószert, és végre kimoshassam a sok dzsuvás cuccot. Ezt csak 11körül sikerült elérnem, amíg a mosás ment, addig beágyaztam, kitakarítottam a szobámat, tanultam egy kis angolt, meg kinéztem magamnak két fantasztikus cipőt, ugyanis a velúr edzócipőm megadta magát tegnap estére, és kijukadt az orra, valamint még távol van attól, hogy száraz legyen... nem is tudom, hogy fogunk elmenni futni a délután. Miután kiteregettem bejöttem a száítógépterembe megítni az élménybeszámolót :) jó volt visszanézni az eseményekre... kicsit hosszóra sikerült, remélem van azért aki végig fogja olvasni. Most aztán nekiesek az esszének, hogy legyen belőle valami hétfőre. Pusz