Szabadon mint a madár?

A könnyek képesek bármit elmosni, csak a fájdalmat nem, de szerencsére azért picit enyhítik. azértjó érezni, hogy még élek, és érzek, és mozognak bennem az érzések, és persze ez azzal is jár, hogy néha kitörnek.. és úgy érzem, nincs senki, akinek elmondhatnám őket. Mert van körülöttem egy csomó ember, akikkel lehet jókat beszélgetni, de úgy vagyok, hogyha most fel kéne hívnom valakit, hogy gyere át, mert szükségem van arra, hogy beszélgessek valakivel, akkor nem tudom, hogy kit hívnék.. vagy lehet, hogy tudom, csak őt se hívom fel, és igazából engem sem hív fel senki. Mármint ilyennel, így.

Ma sikerült nagyon beleválasztanom.. többszörösen. Visszavittem a könyvtárba a könyvet, amit már 3 hónapja kellett volna, és akkor úgy döntöttem, hogy kiveszek valamit, de nem volt nálam a listám, amin gyűjtöm az "olvasnivalókat" így csak találomra, azt az egyet, ami eszembe jutott azt vettem ki, meg persze amit véletlenül megtaláltam. Igen, én hiszek az ilyesmiben. Az egyik Marlo Morgantől a Vidd hírét az Örökkévalónak. Ma hazafelé el is kezdtem olvasni, hát igen, megérte kivenni, de elég szívfacsaró, kiváncsi vagyok milyen lesz a továbbiakban. A másik két könyv Boldizsár Ildikó két mesegyűjteménye. Az egyik Mesék férfiaknak nőkről, a másik Mesék nőknek férfiakról. Az egyiket magamnál tartottam, a másikat kölcsönadtam egy barátomnak, akivel épp megbeszéltük, hogy most nem látjuk majd egymást egy ideig.. beláthatatlan ideig. Azt hiszem most arra kell használnom az időt, hogy megtanuljak egyedül lenni csak magammal. És ha már ez megy, akkor tudok majd újra mással lenni, akkor tudok majd újra szeretni. És most ellen kell állnom a kísértésnek, hogy másba kapaszkodjak, ahleyett, hogy megtanulnék egyedül megállni a lábamon. Remélem sikerülni fog. 

Wish me good luck!