Szabadon mint a madár?

Ez a dalszöveg jár a fejemben, vagyis ez szól épp most hogy ezt a bejegyzést írom.

Most napokig nem írtam, mert úgy éreztem, hogy már a blogomban sem bízhatok, hogy visszájára fordult minden, mert eddig azt akartam, hogy olvassák, főleg, hogy ő olvassa, de most meg úgy érzem, hogy ezáltal elvesztettem az egyetlen helyet, ahol öszinte lehetek -- magamhoz.

* * *
* * * * * *
* * *

 Érdekes, ilyet még sosem csináltam, mint ma este, hogy elővettem a naptáramat a 4-6oson, és a Moszkva tér és a Blaha között csak úgy dőltek belőlem a gondolatok. Talán kicsit megkönnyebbültem, hogy papírra kerültek. De végülis ez a lényeg nem?

* * *

Úgy érzem magam, mintha kiégtem volna belülről ... csak azt nem tudom, hogy mi égetett ki, a harag? netán a féltékenység? vagy csak a fájdalom, ami 3 hónap késéssel talált rám? Bármelyik lehet. Vagy az igazsághoz az áll közelebb, ha azt mondom, hogy mindegyik volt. Biztos azért érzem ilyen üresnek magam, mert mind a három "végigment" rajtam.. Némelyik mély nyomokat hagyott bennem. még a tűz sem tud mindent elpusztítani.

* * *

És arra kell rájönnöm, hogy fáj, hogy ilyen gyorsan "kigyógyult", hogy ilyen gyorsan tud újra szeretni. én csak az hittem, hogy tudok, de valójában elképzelni sem tudom, mikor leszek képes valójában annyira szeretni majd újra, mint ahogy őt szerettem. Valahol még mélyen bennem él ez a szeretet. És csak azt érzem, hoyg fáj belül a lelkem, pedig azt hittem az üresség nem tud fájni, de tévedtem ... ebben is. Vajon még mi mindenben ismertem félre magam és a világot? Vajon még mi mindenben hoztam rossz döntést?

* * *

 Nem tudok szeretni, de szükségem van a szeretet látszatára, az ölelés utánzatára és a csók hamisítványára, hogy úgy érezzem, hogy élek csak egy rövid időre is, és hogyelhitessem magammal, hoyg teljes vagyok. De mélyen... mélyen tudom, hoyg senkit sem tudok becsapni. Talán csak magamat. És azt is csak rövid időre.. és valójában mi értelme van?