Szabadon mint a madár?

Van egy srác, G, akivel még az ősszel ismerkedtem meg. Ő volt az első, akivel találkoztam azok közül, akiket a fb-közösségi oldalon ismertem meg. Nekem már alapból bejött a pasi, jó picit macis alkatú, de nagyon édes :)

És habár tök jót beszélgettünk, és sétáltunk, és még utalt is arra, hogy találkozzunk újra, valahogy erre nem nagyon akart sor kerülni... aztán valahogy mégis találkoztunk újra, de azután végképp eltűnt..

Persze az fb-n küldözgetett mindenféle jópofaságot, de rá kellett jönnöm, hogy az nem nekem szól, csak kattingat összevissza, vagy mindenkinek küldi, így aztán letiltottam az msnről is, mert minden pillanatban amikor megláttam a nevét, akkor az jutott eszembe, hogy nem kellettem neki.

Aztán eltelt 8 hónap, és a Quimby kapcsán újra elkezdtünk beszélgetni, és tök megörültem neki, mert még mindig olyan pasi, aki nagyon bejönne nekem. És akkor is azt mondta, hogy majd találkozzunk-beszéljünk, ha hazajöttem.

De valahogy aztán megint eltűnt, de annyi még kiderült, mikor ráköszöntem, hogy az exével megy Londonba hosszú hétvégére... és hát sejtettem, hogy abból mi fog kijönni, és jól is gondoltam, pedig féltem tőle, és most eléggé szarul esik, hogy már megint nem kellettem neki.. de legalább most megmondta, hogy mi a szitu.

Szóval próbálok örülni a jóhírnek, hogy ő most boldog, hogy most majd működni fog a kapcsolat, amiről nem tudok semmit, de már másodszor választotta őt helyettem...

És nem értem, miért fáj... valszeg azzal van kapcsolatban, amit mostanában megfigyeltem magamon, hogy aki nem lehet az enyém valami miatt, az sokkal jobban kell, így van ez P(4)-gyel is, így volt korábban P(3)-mal, és így van most vele.

És nem értem magam, hogy miért csak az kell, ami nem eléghető??