Asszem minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor már nem tudunk mit
adni egymásnak, és onnantól jön a stagnálás, majd a leépülés. Jó ha az
ember észreveszi ezt a pontot, és időben ki tud szállni, mielőtt még
minden elromlana, mielőtt meg kéne élni, hogy amit szerettél a másikban
az már nem jelent semmit. Asszem az én életemben most eljött egy ilyen
pont. Ma éjjel túlzásba vittük a "beszéljünk-meg-mindent" és a nagy
öszinteségben olyan dolgokat beszéltünk meg, amiket sosem szabadna.
Legjobb szex, legbizarabb szex, más partnerek jellemzői, asszem ezek
nem véletlenül tabuk. És valahogy ez megölt bennem valamit, egy nagyon
jó érzést, ami egy hete még nagyon mélyen élt bennem, de először az
érzelmek fenyegették meg a létét, most meg a túlzottan megosztott
testiség.
meg már kicsit unom az "én nem megyek bele komoly kapcsolatba, mert nem
szeretek szakítani" témát, meg hogy "amikor velem szakítanak azt nem
tudom lezárni, arra mindig vágyni fogok" és ez oda vissza igaz?? Hát
szerintem nem, vagy legalábbis nem csak azon múlik, hogyha vaalki
szakít velem, akkor mindig is vágyódni fogok utána, ez nagyon függ a
kapcsolat minőségétől, az érzelmek mélységétől.
Meg amúgy is vicces, hogy olyan valaki magyaráz nekem a
kapcsolatokról, akinek a leghosszabb kapcsolata fél év volt, mondjuk
szexuális tapasztalata rengeteg van, meg alkalmi, rövidtávű és
párhuzamos kapcsolatokból is, de fogalma sincs, milyen az, amikor
valaki teljesen kitölti az életedet évekig, aki mellett szabadként
élheted meg magad attól függetlenül, hogy nagyon szeretitek egymást és
ragaszkodtok egymáshoz. Mert nem a kapcsolat az ami korlátozza a
szabadságot, a szerelem pont az ami felszabadít, ha igazán jó! Erről ír
az egyik kedvenc könyvemben Paulo Coelho. A Tízenegy percben:
"Csak
akkor van szabadság, amikor szerelem is van.
Aki teljesen át tudja adni
magát az érzésnek,
aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.
És aki
igazán szeret, az szabadnak érzi magát."
Annyira szép és annyira igaz! Az az igazi szabadság, amikor
szabadon bele merjük engedni magunkat a szerelembe, és nem korlátoznak
a félelmeink. A szerelem segít abban, hogy igazán szárnyalhassunk, és a
szerető társ által nyújtott biztonságban kibontakoztathatjuk magunkat.
Nagyon vágyom a szerelemre! Az igazira! Azt hiszem
végre érzem, látom, hogy csak akkor tudok megnyílni valami új felé, ha
lezárom a kétes értékű kapcsolataimat, és arra koncentrálok, amit
igazán szeretnék. És amikor megtalálom magamban, hogy mire is vágyok,
akkor vágyaim tárgya megtalálja majd az utat hozzám!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.