Vajon miért akarom felkavarni a lelkem állóvizét? Talán ez az élet rendje? Hát igen, most olvastam egy önsegítő könyvben, hogy az élet állandó változás, és meg kell tanulni alkalmazkodni hozzá, együtt változni vele. Mindig félek a változástól, néha mégis én ugrok bele. Néha meggondolom, néha nem. Aztán ha már lezártam egy fejezetet, az nem jelenti azt, hogy el is felejtem.Néha előveszem, mint egy könyvet, kinyitom, és megpróbálok szembenézni vele, akkor is ha fáj, ha esetleg nem vagyok kész rá, mert nincs rosszabb, mikor a lelkem csak állóvíz, és nincs ami megkavarja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.