időnként a semmiből előbújik és rámtör a magány, vasmarokkal szorítja a szívem és a lelkem, nem hagy benne helyet semmilyen más érzésnek... tegnap úgy éreztem szalmaláng vagyok, ami meggyulladt, és most lángol, de már akkor tudtam, hogy nem tudom levetkőzni a "szalmaszálságomat" és el fogok hamvadni, hamarabb mint szeretném.. és akkor jön ez a szorongató érzés, már nem is emlékszem, milyen volt lelkesen lángolni... Jó lenne, ha nem csak szalmalánggal tudnék égni...
de most erősnek kell lennem, szeretném tudni, hogy érdeklem valamennyire, vagy csak én másztam rá részegen, és valamit nagyon félreértettem. szóval most ki kell várni. És addig fantáziálni.. az úgyis izgibb, mint egyszerűen csak várni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.