A döntő kérdésekre sosem találom a választ. Az egyik ilyen kérdés, hoyg mit jelent nekem a hűség? Jelent egyáltalán valamit, vagy ez is csak egy béklyó, amit a társadalom, a külvilág kényszerít rám? Lehet-e egy életen át szeretni ugyanazt az embert? Érdemes-e kitartani valaki mellett, akkor is, ha tudom, hogy ő önmagában nem elég, és kell még mellette más is? Érdemes kitartani csak azért mert Isten és ember előtt ezt fogadtuk meg több évtizede? El se tudom képzelni, milyen lehet évtizedeken keresztül házasságban élni, gyerekeket nevelni (bár ez utóbbit szeretném majd megtapasztalni, az előbbiről most nem nyilatkoznék), stb.
Az igazi válaszok még váratnak magukra. és akkor felvetődik az igazi kérdés: meg lehet-e szokni valaha egy lánynak az anyja hiányát? Pedig én még szerencsésnek mondhatom, mert "csak" egy másik országban van, és nem úgy van közel, hogy nem akar beszélni velem, vagy én nem akarok bezsélni vele. Bevallom ez sokkal rosszabb lehet. De azért így sem könnyű, hiszen évekig esténként nagy beszélgetésekbe burkolóztunk a vacsoraasztal és a mosogatás mellett az élet dolgairól, hiszen ő volt az az anya, akivel mindent megbeszélhettem. Erre a kérdésre legalább annyira nincs válasz, mint az előzőekre, de úgy érzem ez sokkal fontosabb, ez van minden kérdés mögött, mélyeb fájdalmat rejt. Meddig lehet úgy élni, hogy az ember számolgatja a napokat két találkozás közöt? Hogy mikor jön újra, és mikor tudunk újra nagyokat beszélgetni? Egy idő után véget kell vetni az örökös várakozásnak...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.