Szabadon mint a madár?

nem értem, miért lett úrrá rajtam ez a nyomott hangulat... mondjuk azért tippjeim vannak... egyik biztos a könyv miatt is van, amit olvasok, ami most eléggé nyomasztó, az első rész, a Twilight az nagyon romantikusan szárnyaló volt, és megtelt tőle a szívem szerelemmel, hát ez a második rész, a New Moon egészen más, volt benne szakítás, és habár a főhős kezd kigyógyulni belőle, de én valahogy nem tudok napirendre térni fölötte, és valószínűleg ez már más miatt van... amiatt, hogy rájöttem, hogy lehet, hogy tényleg, és végleg elvesztettem az igazit? hogy annyira rettegek az egyedülléttől, hogy bárki megteszi, aki egy kicsit is törődik velem? kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy lehet, hogy sosem leszek újra szerelmes.. olyan üresnek érzem magam, és közben meg csimpaszkodok mindenkibe, akiről úgy érzem, hogy érdekelhet, és érzem, hogy nem vagyok fair a körülöttem lévőkkel szemben, és hogy ez végül vissza fog ütni rám, de egyszerűen képtelen vagyok másképp állni a dolgokhoz. Néha megmozdulni is képtelen vagyok... elegem van mindenből. És ráadásul meghívtam ebédelni, de parázok, hogy mit főzzek, meg hogy lehet, hogy nem is fog neki ízleni... és olyan rossz... valahogy nem akarnak működni a dolgok körülöttem :(