Szabadon mint a madár?

...de végül aztán neki is mennie kell... hiába minden... annyira durva, mikor az egyik srác ugyanazt mondja nekem, amit én mondok egy másiknak... de aztán rá kell jönnöm, nem várhatok rá örökké, hogy felnőjön, vagy felvállalja az érzelmi bevonódást, és a kockázatát annak, hogy aki odaadja a szívét valakinek az megsérülhet, de közben átélhet eszméletlen magasságokat is, amelyeket sosem érhet el, ha megragad a középszerű párhuzamos kapcsolatok szintjén... 

Nagyon ijesztő volt, mikor kicsit mélyre ment a beszélgetés, és láttam rajta, hogy ez már túl sok volt, és egyszerűen elfordult tőlem, és reggelig rám se nézett, semmi jóéjt csók...

És aztán reggel nem elég, hogy teljesen kitárom neki a szívem-lelkem, de csak azt kapom cserébe, hogy ő nem akar komoly kapcsolatot, neki jó így, ahogy most vannak a dolgok köztünk, és döntsem el, hogy mit is akarok... egyrészt nem akarom elveszíteni, és imádok vele lenni, és szeretnék még, de ezt így egyszerűen nem tudom csinálni... ha neki nem elég, hogy valaki elfogadja mindennel együtt, úgy hogy mindent tud róla, és úgyis szeretne vele lenni, úgyis szereti... akkor nem tudom, hogy valaha talál-e olyat, akivel boldog lesz... És miért nem lehetek az én?

Najó, ez így hülyeség... lehet, hogy tényleg vége lenne egyszer, de nem éri meg a szakítás fájdalma azt a pár-több hónapnyi boldogságot, szerelmet, amit egymásnak nyújthatnánk? Velem kell, hogy legyen valami gondja, mert vele is belement kapcsolatba, volt már korábban is kapcsolata, velem miért nem akarja???? ez nem fair!!

És akkor még ő beszél féltékenységről, hogy van egy csaj, akivel kb négy éve tart a viszonya, mikor épp nincs kapcsolata, vagy ki tudja talán még akkor is, és hogy milyen gáz, hogy az emberek szeretnek hosszú távú kapcsolatban lenni?? Hát ő nem normális, és mégis... buknak rá a csajok, én is teljesen beleszerettem, de kénytelen vagyok a másik srácot választani, mert nem akarok bennemaradni ebben az önpusztító párhuzamos-kapcsolatos körben. Kell hogy legyen kiút, és remélem megtalálom.